AZ MKT
Az MKT a magyar közgazdák legrégebbi, legjelentősebb szervezete, amely a közgazdasági ismeretek terjesztését, a szakmai közélet fejlesztését, a közgazdászok általános érdekeinek képviseletét vállalta feladatául. Mindezt sokféle fórum: előadások, tanfolyamok, szakmai viták, találkozók, vándorgyűlések szervezésével kívánja teljesíteni.
Az ország egyik legnagyobb hagyományú szakmai-tudományos egyesületeként 1894. május 27-én azzal a céllal alapították meg professzorok, akadémikusok, miniszterek, bankárok, kereskedők, országgyűlési képviselők, gazdák, tisztviselők, nagybirtokosok és főrendek, hogy együtt kutassák a nemzetgazdaság felemelkedésének útját-módját.
A társaság – közhasznú egyesületként – a szűken vett tudományon túlmutató közgazdasági viták egyik legfontosabb fóruma.
LEGYEN A TAGUNK!
Egy patinás, csaknem 3 és félezer fős szakmai közösség. Évente 80-100 nagyszerű konferencia. 27 szakosztály és 16 megyei szervezet. Kapcsolat az egykori évfolyamtársakkal, volt kollégákkal. Vásárlási kedvezmények az MKT tagsági kártyájával… Szeretettel várunk a tagjaink sorába minden végzett és leendő közgazdászt és a gazdaság ügyei iránt érdeklődő szakembert!
MKT-KÁRTYA
Hétről hétre bővül azoknak az üzleteknek és szolgáltatóknak a listája, amelyek átlagosan 5–15 százalékos árengedményt adnak mindazoknak, akik vásárláskor felmutatják a Magyar Közgazdasági Társaság EDC-logós tagsági kártyáját. Ma már mintegy 1100 ilyen üzlet, illetve szolgáltató található szerte az országban.
PARTNER OLDALAK
KÖZGAZDÁSZ-VÁNDORGYŰLÉSEK
a vándorgyűlések a magyar közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciái
MKT IFJÚSÁGI BIZOTTSÁG
az MKT IB és szervezetei önálló honlapja
20 ÉVE AZ EU-BAN
az MKT hazánk 20 éves EU-tagságát értékelő konferenciasorozata
ÚJ KLÍMAGAZDASÁG
az MKT, valamint a Brit, a Német és a Francia Nagykövetség közös konferenciája
ESEMÉNYEK
A közelmúlt és a jövő jegybanki kihívásairól
A hazai monetáris politika közelmúltja és a jövő jegybanki kihívásai. Ezzel a címmel jelent meg Balogh András, Kuti Zsolt és Sipos-Madarász Annamária tanulmánya a Hitelintézeti Szemle 2024. júniusi számában. A cikkhez kapcsolódva a Magyar Közgazdasági [...]
A globalizáció következményeiről
A Nemzetközi Közgazdasági Társaság egy három előadásból álló sorozatot szervez 2024. október 15-16-17-én a Zoom alkalmazásban Consequences of Globalization címmel. Előadók: Paola Conconi (Oxford University), Penny Goldberg (Yale University, a Világbank korábbi vezető közgazdásza) és [...]
A pedagógushiány fenntartható megoldásáról
A pedagógushiány hosszútávú, fenntartható megoldásáról készített vitairatot Szapáry György, az MNB elnöki főtanácsadója, korábbi nagykövet vezetésével egy MNB-s szakértői csapat - Asztalos Péter, Kiss Donát Márk, Marmoly Nándor és Szalai Ákos - a közelmúltban. Ennek [...]
Kiskereskedelmi kilátások
Kiskereskedelmi kilátások 2024 év második félévére - ezzel a címmel szervez szakmai kerekasztal-beszélgetést a Magyar Közgazdasági Társaság Kereskedelmi Szakosztálya 2024. június 18-án, kedden 14 órától a Webexen és az MKT YouTube-csatornáján. A beszélgetés résztvevői: Heiszler [...]
Innovációs eredményeink az EU-ban
Innovációs eredményeink az EU-csatlakozás óta – ezzel a címmel szervez szakmai kerekasztal-beszélgetést – a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) két évtizedes EU-tagságunk eredményeit, tapasztalatait értékelő rendezvénysorozatához kapcsolódva – az MKT Innovációs Szakosztálya 2024. június 24-én, hétfőn 15 órától Budapesten, az MTA TTK [...]
HÍREK
Rendezvényekben gazdag első félévet zárt az MKT
Nem kevesebb, mint 70 szakmai rendezvénnyel - konferenciával, előadással vagy kerekasztal-beszélgetéssel - zárta 2024 első félévét a Magyar Közgazdasági Társaság. Programjaink közül kiemelkedő volt az európai uniós tagságunk elmúlt húsz évét értékelő rendezvénysorozat, amely szakterületenként, [...]
62. Közgazdász-vándorgyűlés – elindult a regisztráció!
Idén is izgalmas, érdekes programra készülhetnek a 62. Közgazdász-vándorgyűlés résztvevői: a konferencia nyitó plenáris ülésén biztosan számíthatunk Matolcsy György jegybankelnök, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Varga Mihály pénzügyminiszter részvételére! A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves [...]
Nemzetközi Gazdaság Szakosztály: maradt az elnök
Egyhangú szavazással, újabb három évre Galambos Tamást, a Kelso Capital Kft. ügyvezetőjét, az MKT korábbi főtitkár-helyettesét, az Ifjúsági Bizottság korábbi elnökét választotta elnökévé az MKT Nemzetközi Gazdaság Szakosztálya. A szerdán délben zárult, online tisztújításon a [...]