Közgazdász Nagydíjat kapott Kovács Árpád

A Magyar Közgazdasági Társaság Közgazdász Nagydíját vehette át 60. születésnapja alkalmából társaságunk alelnöke, az Állami Számvevőszék elnöke, Kovács Árpád. A kitüntetést Kádár Béla akadémikus, az MKT elnöke adta át a társaság elnökségének február 21-i ünnepi ülésén.Az ünnepi ülésen – amelyen a hazai gazdasági és pénzügyi élet vezetői közül részt vett Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, [...]

Közgazdász Nagydíjat kapott Kovács Árpád

Jelentés a gazdaság kifehéredéséről

Fekete István, Ligeti Csák és Pataky Péter alkotja azt a bizottságot, melyet a miniszterelnök 2007 őszén kért fel a gazdaság kifehéredésének vizsgálatára.A bizottság első jelentését tagjaink számára is hozzáférhetővé tesszük.

Jelentés a gazdaság kifehéredéséről

Kádár Béla székfoglalója

2008. február 12-én "Deficitjeink" címmel tartotta meg székfoglalóját társaságunk elnöke.Kádár Bélát 2001-ben választotta levelező, majd 2007-ben rendes tagjává a Magyar Tudományos Akadémia. Elnökünk székfoglalóján az MTA tagjain és doktorain kívül nagy számban vettek részt a közélet ismert képviselői, valamint a Magyar Közgazdasági Társaság meghívott vezetői. A székfoglaló előadás címét korai "elődjének", a Magyar Közgazdasági Társaság [...]

Kádár Béla székfoglalója
Go to Top