Az állam gazdálkodásáról – többek közt az adókról, az állam főbb kiadásairól, a költségvetésről – tart élő, interaktív, internetes előadást a Szabadsuli vendégeként április 17-én, csütörtökön 14 óra 30 perctől alelnökünk, Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke. Az MKT szakmai támogatásával futó internet-televíziós előadás-sorozat 13. előadása a www.szabadsuli.hu címen elérhető honlapon, illetve a Pénzportál (www.penzportal.hu) pénzügyi-oktatási portál Szabadsuli menüpontja alatt tekinthető meg, ahol az előadás anyagai már letölthetők.
A PSZÁF támogatásával megvalósuló, 14 előadásból álló sorozat részeként a magyar pénzügyi-gazdasági élet vezetői, neves szakemberei adnak átfogó képet a diákoknak a pénzvilág működéséről. A sorozat részeként az elmúlt hetekben a pénz elméletéről, történetéről, a korszerű, készpénzkímélő fizetőeszközökről, valamint a bankok működéséről nézhettek-hallhattak on-line előadásokat az érdeklődők olyan neves és a pénzügyi életben elismert előadóktól, mint Bod Péter Ákos, Pete Péter, Garami Erika, Braun Péter, Czirják Sándor, Balogh Imre, Karvalits Ferenc, Trunkó Barnabás, Pál Árpád, Szalay-Berzeviczy Attila és Varga Csaba.
A 40 perces internet-televíziós előadást bárki figyelemmel kísérheti a Pénzportál Szabadsuli menüpontja alatt, illetve a www.szabadsuli.hu címen elérhető oldalon. Az előadást követően az előadó on-line chat keretében válaszol az érdeklődők kérdéseire. A Szabadsuli előadásainak videóanyaga archív formában is elérhető marad a megújult honlapon – ahol a komplett digitális tananyag részeként letölthetők az előadásokhoz kapcsolódó dokumentumok, jegyzetek, diák és tudásellenőrző tesztek is. A Pénzportál korábbi Pénzügyi Szabadegyetemének előadásainak archív anyagaival pedig együtt immár több mint 50 órányi digitális tananyag várja a pénzügyek iránt érdeklődőket.