Az MKT Győri Szakkönyvtára

MKT_GyorA Győri MKT klubja 1970-ben alakult meg az Aradi vértanúk útja 12. szám alatt. A klub tagjai saját könyvtárat alapítottak, hogy bővíthessék ismereteiket a gazdaság, a pénzügy, a jog és más, gazdasággal kapcsolatos tudományágak körében. Az állományt kezdetben antikváriumi vásárlásokkal és Budapestről kapott folyóiratokkal bővítették. 1990-ben a klubélet megszűnése magával vonta könyvtár bezárását is.

2001-ben azonban a szervezet új erőre kapott, így azóta a klubkönyvtár szakképzett könyvtárossal, szak- és betűrendes katalógussal várja az érdeklődőket. Mára az állomány nagysága meghaladja a 3500 dokumentumot, fellelhetők benne úgy 1868-as közgazdasági szakirodalmi kötetek, könyvritkaságok, mint a legújabb kiadású tankönyvek. Gyűjtőkörében megtalálhatók közgazdaságtani, pénzügyi, gazdaságpolitikai, adó- és pénzügypolitikai, vezetéstudományi, jogelméleti és statisztikai témájú könyvek és 40 féle folyóirat.

A könyvtár épülete otthont ad MKT Győr-Moson-Sopron Megyei Ifjúsági Szervezete rendezvényeinek is. Teadélutánjainkon a meghívott előadók is élvezhetik a hely szellemét, de befogadóképessége miatt alkalmas előadások és tréningek megrendezésére is.

A Szakkönyvtárat a tagok korlátlanul használhatják, akár helyben olvasásra, akár kölcsönzésre, hiszen a ritkaságok mellett a legújabb tankönyveket is megtalálhatók. Külön kérésre az állomány bővítésére is lehetőség van.

Nyitva tartás:
Kedd, szerda: 18:00 – 20:00

Cím: Győr, Aradi vértanúk útja 12, I. emelet
Telefon: +36 96 315 663

Honlap: http://www.mktkonyvtar.hu