BEMUTATKOZUNK
A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) a magyar közgazdászok legrégebbi és legnagyobb szakmai szervezete, közhasznú egyesület. Célja a közgazdasági ismeretek terjesztése, a szakmai közélet fejlesztése, a közgazdászok általános érdekeinek képviselete. Főként előadásokat, szakmai vitákat, találkozókat szervez. Hosszú éveken át fenntartott egy saját szakkönyvtárat is Győrött. Tagjai többnyire egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkező közgazdászok illetve egyetemi hallgatók.
A Magyar Közgazdasági Társaságot 1894. május 27-én alapították, ezzel Európában is az első hasonló szakmai-tudományos szervezetek közé tartozik. A társaságot azzal a céllal alapították meg professzorok, akadémikusok, miniszterek, bankárok, kereskedők, országgyűlési képviselők, gazdák, tisztviselők, nagybirtokosok és főrendek, hogy együtt kutassák a nemzetgazdaság felemelkedésének útját-módját. A társaság megalakulásától a szűken vett tudományon túlmutató közgazdasági viták egyik legfontosabb fóruma. A szervezet mindkét világháborút túlélte, hogy azután az ötvenes évek gyanakvó, mindenütt ellenséget kereső szelleme tevékenységének „felfüggesztésére” kényszerítse. Az 1957-ben valamelyest szabadabbá váló közgazdasági gondolkodásnak, a korai reformmunkák résztvevőinek azonban 1959 decemberében sikerült újjáéleszteniük. Az alatt az évtizedek alatt, amíg a „magyar út”, a „magyar modell” keresése hazánkra vonta a nemzetközi közfigyelmet, a társaság is lendületesen fejlődött, s az egész országra kiterjedő szervezetet épített ki. A rendszerváltást követően a rendkívül mértéktartó Magyar Közgazdasági Társaságra a korábbinál valamelyest kevesebb figyelem irányult, de az elmúlt években folyamatosan növekszik a szerepe és a taglétszáma. Az MKT-nak jelenleg több mint háromezer tagja van.
A Magyar Közgazdasági Társaság közhasznú, független egyesület, amely fórumain teret kíván adni valamennyi közgazdasági áramlat és iskola számára, ugyanakkor fontos feladatának tekinti a szabad szakmai véleménynyilvánítás elősegítését. A társaság célja, hogy tagjai révén és a rendelkezésére álló eszközökkel segítse a közgazdaság-tudomány fejlődését és gyakorlati alkalmazását, a társtudományok képviselőivel való kapcsolattartást, a közgazdasági gondolkodás erősítését, valamint teret adjon az aktuális gazdaságpolitikai döntésekhez kapcsolódó szakmai vitáknak.
A társaság több mint kéttucatnyi szakosztályt működtet, és csaknem valamennyi megyében vannak helyi szervezetei, amelyek rendszeresen előadásokat, vitákat, konferenciákat rendeznek. Az MKT legfontosabb rendezvénye a Közgazdász-vándorgyűlés, amit évente más városban rendeznek meg. 2024 szeptemberében már az 62. vándorgyűlést rendezi meg a társaság Nyíregyházán. Ugyancsak kiemelkedő a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozója, amit az MKT Ifjúsági Bizottsága szervez minden év tavaszán. A társaság nyitott az internet felé is: online rendezvényei megtekinthetők a YouTube-on, illetve visszahallgathatók podcast formájában is.
A Magyar Közgazdasági társaságnak rendkívül fontos küldetése az aktív kapcsolattartás a határon túli magyar testvérszervezeteinkkel, az immár több mint 25 éve működő Romániai Magyar Közgazdász Társasággal, a 2010 tavaszán alakult Szlovákiai Magyar Közgazdász Társasággal és a 2009 decemberében Szabadkán megalakult Vajdasági Magyar Közgazdász Társasággal. Az együttműködésünk a három szervezettel nem új keletű: a négy szervezet rendszeresen képviselteti magát egymás konferenciáin és vándorgyűlésein, valamint szorosan együttműködik potenciális pályázati lehetőségek kiaknázásában.
Mint minden egyesületnél, úgy az MKT esetében is az egyik legfontosabb bevételi forrás az egyéni és jogi tagok tagdíja. Az előbbiek közül az aktív dolgozók évi 10.000 Ft-ot, a nyugdíjasok, a nappali tagozatos hallgatók és a gyesen-gyeden lévő tagtársaink pedig 5.000 Ft-ot. A jogi tagvállalatok egyedileg megállapított tagdíjjal támogatják a szervezetet. Az MKT munkájának elismerését jelenti, hogy a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Nemzeti Bank minden évben támogatást nyújt szervezetünknek, s ugyancsak rendszeres pénzforrás a személyi jövedelemadó egy százalékából származó bevétel.
Az MKT EDC-logós tagsági kártyájával országszerte ma már több mint ezer üzletben, illetve szolgáltatónál jelentős kedvezménnyel vásárolhatnak tagjaink. Ezekről a kedvezményekről a honlapunk MKT-kártya menüpontja alatt olvasható részletes tájékoztató.
Az MKT elnöke Pleschinger Gyula, a Monetáris Tanács tagja. Az MKT főtitkára Hegedüs Éva, a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatója. A társaság alelnökei: Andor László egyetemi tanár, az Európai Bizottság korábbi magyar tagja; Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, akadémiai doktor, volt jegybankelnök és ipari miniszter; Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója; Palotai Dániel, az IMF ügyvezető igazgatója; Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke; valamint Wolf László, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese.
Elérhetőségeink:
Magyar Közgazdasági Társaság
Cím: H-1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78.
Postacím: H-1245 Budapest, Pf. 1044
Telefon: +36 1 331 6906
Fax: +36 1 202 1798
Email: office.mkt@t-online.hu
Honlapok: www.mkt.hu
kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu
www.mktunistar.com
newclimateeconomy.blog.hu
www.beszelgetnikell.hu
Facebook: www.facebook.com/groups/mktinfo