A vándorgyűlés valamennyi előadása visszanézhető!

Sikerrel zárult a Magyar Közgazdasági Társaság 62. Közgazdász-vándorgyűlése a múlt hét pénteken a Nyíregyházi Egyetemen. A kétnapos konferencián mintegy 100 előadó osztotta meg gondolatait a több mint 600 fős helyszíni [...]

Köszönjük az egyszázalékokat!

A Nemzeti Adó- és Vámhivataltól kapott tájékoztatás szerint a 2023. évi személyi jövedelemadó 1 százalékából a Magyar Közgazdasági Társaság szakmai tevékenységének támogatására 2024 tavaszán összesen 968 ezer 667 forintot ajánlottak [...]

Terták Elemér és Báger Gusztáv az NGTT-ben

A 2011. évi XCIII. törvény szerint a Magyar Közgazdasági Társaság két fővel vehet részt a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) munkájában. A 2024-2028-as ciklusban is Báger Gusztáv egyetemi tanár, [...]

Elhunyt Vass Csaba

Hosszas betegség után, 75 éves korában a napokban elhunyt Vass Csaba habilitált társadalomtudós, médiakutató, filozófus, a Magyar Közgazdasági Társaság Társadalomgazdasági Szakosztályának egyik alapítója, elnöke. Emlékét tisztelettel megőrizzük.

Szép eredmények Görögországban

A magyar csapat igencsak tisztesen helytállt a Közgazdasági Diákolimpia nemzetközi döntőjében, a görögországi Olümpiában, ahol 19 ország több mint 90 versenyzője közül Dudás Ágoston a 10 legjobb közé jutva szóbelizhetett. [...]

HÍREK ARCHÍVUM

ESEMÉNYEK ARCHÍVUM