A Magyar Közgazdasági Társaság Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztálya kerekasztal-beszélgetésre hívta össze a hazai elemzőközösség meghatározó képviselőit. A másfél órás vitán az infláció mértékéről, az árkorlátozások fenntarthatóságáról, a forint árfolyamáról és a jegybanki kamatpolitika lehetséges irányáról esett szó.
Három évvel az előző inflációs kerekasztal után ismét összehívta szakértőit a Magyar Közgazdasági Társaság Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztálya. Az alkalom időszerűségét Halmai Péter elnök azzal jellemezte, hogy bár a hazai inflációs ráta európai csúcsról – ahol 25,6 százalékos maximumot is elért – látványosan mérséklődött, az MNB elnöke az összejövetel hetén még akár 5 százalékos évvégi árszint-emelkedéssel is számolt. A feszültség tehát megmaradt.
A vita legelső kérdése szándékosan provokatív volt: „Van egyáltalán infláció, vagy nincs?” – tette fel a kérdést Farkas Zoltán, a HVG vezető szerkesztője. A statisztika szerint a fogyasztói árindex 1,8 százalék volt, ami formálisan már csaknem árstabilitásnak tűnik. A boltok polcain azonban más a kép: egyes termékek ára hirtelen és váratlanul ugrik meg, miközben kereskedők egymással versengő árcsökkentő akciókat hirdetnek.
Tardos Gergely, az OTP Bank Elemzési Központjának vezetője az OTP elemzési Központja által számolt, ún. szupertrend-mutatóval közelítette meg a kérdést: az élelmiszer, az üzemanyag és az indirekt adóváltozások kiszűrésével kapott maginflációs érték jelenleg 2–2,7 százalék körül mozog. Quittner Péter az MNB-től megerősítette, hogy a 3,8 százalékos éves előrejelzésük egyik kulcsfeltevése az volt, hogy az árrés-korlátozásokat és a védett árakat május környékén kivezetik – ez az alapvetés azonban időközben megváltozott, miután a rendeletek határozatlan idejűvé váltak.
Az elfojtott infláció kérdése
A szakértők szerint az alacsony statisztikai szám mögött legalább háromféle kormányzati beavatkozás dolgozik egyidejűleg: az élelmiszerárrés-korlátozás, a védett üzemanyagár és a rezsiár-szabályozás. Quittner Péter elmondta, hogy az MNB becslése szerint az árréskorlátozások inflációt csökkentő hatása a bevezetéskor mintegy másfél százalékpont volt, de mára – a csökkenő termelői és importárak, valamint a vállalati alkalmazkodás következtében – kisebb lett.
A 2022-es üzemanyag-árstop tanulságát többen felidézték: a kontrollált ár hatására a felhasználás ötödével nőtt, az árstop eltörlésével pedig csaknem ugyanannyival visszaesett. Palócz Éva (Kopint-Tárki) az élelmiszerárstoppal kapcsolatban a kivezetés optimális időpontját az agrár-termelői árszint mélypontjára helyezte – szerinte nyár közepe lett volna kívánatos, és az átmeneti hatás az éves árindexre 0,5–0,6 százalékpontot tett volna ki.
A rezsi kérdésében teljes volt a konszenzus: a háztartási energiaárakhoz valószínűleg a következő kormány sem fog hozzányúlni, mert ez politikailag öngyilkosság lenne. A védett üzemanyagárak létjogosultságát ezzel szemben megkérdőjelezte Palócz Éva: a 15 litert fogyasztó SUV-ok ugyanolyan kedvezményt kapnak, mint a kisfogyasztású járművek – ez szociálisan sem igazolható, és a klímavédelmi szempontokkal sem egyeztethető össze.
A KEREKASZTAL FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSAI
| Mért infláció: 1,8% (KSH), de a piaci, szűrt maginflációs érték 2–2,7% körül becsülhető. |
| Inflációs várakozások: A háztartások fejében lévő infláció 5–6% körül ragadt; ez aggasztó jelzés a monetáris politika számára. |
| Forint-árfolyam: Az elemzők 353–375 Ft/EUR sávban látják az egyensúlyi szintet; az erős forint az infláció fő fékje. |
| Ársapkák, védett árak: A fogyasztói kosár egyharmada valamilyen hatósági szabályozás alatt áll – ez már sérti a gazdaság normális működési logikáját. |
| ÁFA és különadók: A nominálisan „világbajnok” 27%-os kulcs mögött sok kedvezmény húzódik; az effektív adóráta európai összevetésben nem kiugró. |
| Alapkamat-kilátás: A konszenzus szerint a következő lépés csökkentés lesz; 2027 végére 5% alatti szint is reális, ha a fiskális és az ERM2-pálya konzisztens marad. |
ÁFA és különadók
A 27 százalékos általános forgalmi adókulcs sokat emlegetett „európai rekord” volta árnyaltabb megközelítést igényel – mutatott rá Quittner Péter. Ha az effektív, kedvezményekkel korrigált átlagos ÁFA-terhelést számítjuk, a magyar érték 14 százalék körülire adódik, ami már nem kiugró az EU-ban. Palócz Éva hozzátette, hogy a kiskereskedelmi különadó ezzel szemben valós árnövelő tényező: évi 320 milliárd forint bevételt hoz a költségvetésnek.
Az ÁFA-csökkentés hatékonyságáról megoszlottak a vélemények. A közismert aszimmetria – az emelésnél az áremelkedés azonnali, a csökkentésnél csigalassú az átterhelés – valósnak bizonyult korábbi tapasztalatok alapján is. Ugyanakkor az internet-ÁFA csökkentésekor a januári számlákon azonnal érvényesült a kedvezmény, bár kérdés, hogy az árcsökkentés mennyire volt tartós. Az összefüggés tehát verseny- és szektorfüggő.
A forint és az árfolyam-fordulat
Az elemzők egybehangzóan a forint látványos erősödését – 10 százalék rövid idő alatt – tartják az alacsony infláció legfontosabb tényezőjének. Az MNB árfolyam-politikájában végbement paradigmaváltásra Tardos Gergely hívta fel a figyelmet: az évtizedes leértékelési gyakorlatot egy stabil, sőt esetenként erősödő árfolyam-pályával váltotta fel a jegybank. A forint hosszú időn át az egyetlen nominálisan is gyengülő deviza volt a régióban.
Az árfolyam-előrejelzések 353 és 380 Ft/EUR közötti sávban szóródtak. Becsey Zsolt szerint az egyensúlyi értéktől az aktuális árfolyam nem tér el drámaian, és az euróbevezetési szándék hitelességével a kockázati prémium tartósan csökkenthetővé válik. Farkas Zoltán szóvá tette a mély szakadékot a 400 forint fölötti eredeti költségvetési árfolyam-feltevés és a piaci realitás között.
„A fogyasztói kosár egyharmada most már hatóságilag le van szabályozva – ez sérti a gazdaság alapvető működési logikáját.”
Kamatpolitika: mikor jöhet a vágás?
A vitán az egyik kiemelt kérdés a 6,25 százalékos alapkamat és az 1,8 százalékos infláció együttállásának értelmezése volt. Quittner Péter az MNB álláspontját ismertette: a jegybank nem a visszatekintő, hanem az előre tekintő – 5–8 negyedéves – inflációs pályát méri, és jelenleg az energiapiac bizonytalanságai, az iráni konfliktus, valamint az árrés-korlátozások kivezetésének ismeretlen időpontja együttesen indokolják az óvatosságot.
Az elemzők konszenzusa szerint a következő lépés mégis csökkentés lesz, nem emelés. Palócz Éva egyaránt 5 százalék körülire valószínűsítette a 2026 végi alapkamatot, sőt a szakértők szerint 2027-es perspektívában – az ERM2-csatlakozás és a fiskális konszolidáció összehangolása esetén – akár 5 százalék alatti szint is reálisnak tűnik. A kamatcsökkentési ciklus megindításának feltételeként a résztvevők az EU-s pénzek hazahozatalát, az egyértelmű hiánycsökkentési pályát és a közel-keleti energiaár-feszültség oldódását jelölték meg.
A horvát példa mint sikertörténet felmerült: az inflációs csúcs idején euróövezeti taggá vált ország azóta drámaian olcsóbb állami finanszírozást ér el, és államadóssága 86-ról 60 százalék alá csökkent. Ugyanakkor Tardos Gergely óvott az egyszerű analógiától: Horvátország turizmusfüggő gazdasága egészen más sokkhatásoknak volt kitéve, mint az ipari, exportorientált Magyarország.
Összegzés: a fejekben élő infláció
A vita egyik legmarkánsabb tanulsága, hogy a statisztikailag mért és a gazdasági szereplők által érzékelt infláció között tátongó szakadék önmagában is inflációs kockázat. A háztartások várakozásaiban 5–6 százalék körüli árszint-emelkedés él, és a vállalati körben is megindult egy felfelé mutató elmozdulás. Amíg ez a várakozási szint fennmarad, addig a jegybank nehezen engedi el az óvatos pozícióját – és addig a valóságos dezinfláció is törékenynek tekinthető.
Halmai Péter zárszavában kiemelte: a számvetés és újratervezés időszakában különösen fontos, hogy a szakma rendszeresen visszatérjen ezekhez a kérdésekhez. A Magyar Közgazdasági Társaság Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztálya a következő időszakban tervezi az euróbevezetés és a fiskális fenntarthatóság témáinak mélyebb feldolgozását is.
Az összefoglaló a mesterséges intelligencia segítségével készült.