Közpolitikai kihívások az új évtizedben – ezzel a címmel szervez szakmai konferenciát 2010. május 19-én, szerdán 9 óra 30 perctől az Állami Számvevőszék üvegtermében (1052 Budapest, Apáczai Csere János u. 10.) az Állami Számvevőszék Kutató Intézete és a Magyar Közgazdasági Társaság. A konferencián szó lesz többek között a nemzetgazdasági tervezés megújításának koncepciójáról, az önkormányzati rendszer átalakításának kérdéseiről, valamint a közszférának a gazdasági versenyképességre gyakorolt hatásáról is.
A konferencián való részvétel ingyenes, ám a szervezők a jelentkezéseket csak korlátozott számban, a beérkezés sorrendjében tudják fogadni. Éppen ezért kérik, hogy az érdeklődők a részvételi szándékukat 2010. május 5-éig jelezzék az aszkut.titkarsag@asz.hu e-mail-címen.