A címben szereplő kérdés komoly hangsúlyt kapott a Magyar Közgazdasági Társaság Foglalkoztatási Szakosztálya és a Munkaügyi Szemle szakfolyóirat szervezésében 2010. november 11-én az MKT új székhelyén lezajlott műhelybeszélgetésen. A vitát Herczog László korábbi munkaügyi miniszter vezette, referátumot tartott: Halmos Csaba, a Pécsi Tudományegyetem c. egyetemi tanára, aki 21 évvel ezelőtt államtitkárként a törvénytervezet előterjesztője volt, Nacsa Beáta, az ELTE ÁJK adjunktusa és Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
A címben szereplő kérdés komoly hangsúlyt kapott a Magyar Közgazdasági Társaság Foglalkoztatási Szakosztálya és a Munkaügyi Szemle szakfolyóirat szervezésében 2010. november 11-én az MKT új székhelyén lezajlott műhelybeszélgetésen. A vitát Herczog László korábbi munkaügyi miniszter vezette, referátumot tartott: Halmos Csaba, a Pécsi Tudományegyetem c. egyetemi tanára, aki 21 évvel ezelőtt államtitkárként a törvénytervezet előterjesztője volt, Nacsa Beáta, az ELTE ÁJK adjunktusa és Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
A munka világa ún. rendszerváltó törvényei közül egyedül a sztrájktörvény volt az, amelyet e hosszú időszak alatt érdemben nem módosítottak. (A Munka Törvénykönyve, illetve a Foglalkoztatási Törvény az 1990-es évek eleje óta már egyenként mintegy hatvan módosítást élt meg.) Értelmezhető ez úgy is, hogy a sztrájktörvény életképesnek bizonyult. Reálisabbak azonban azok a vélemények, amelyek „időtállóságát” arra vezetik vissza, hogy Európában Magyarországon a legalacsonyabb a sztrájkaktivitás. Mint az egyik hozzászóló találóan megjegyezte, Franciaországban egy hónapban szerveznek annyi sztrájkot, mint nálunk az elmúlt 21 év alatt összesen. Így kellő tapasztalat sem gyűlt össze a változtatáshoz. Ennek ellenére az előadók megjelöltek néhány olyan témakört, amelyben véleményük szerint megért az idő a változtatásra.
A módosítási javaslatok elsősorban a közszolgálati sztrájkok szabályozására vonatkoztak. Konszenzus alakult ki abban, hogy a fegyveres testületek sztrájkból való kizárása túl erős korlátozás, ugyanis nincs alternatív törvényes útja sérelmeik orvoslásának.
Szinte minden előadó és hozzászóló – a maga nézőpontjából – problematikusnak tartotta az elégséges szolgáltatás szabályozását. Ma a munkaadóknak és munkavállalóknak is lehetőségük van arra, hogy megkerüljék az ebben való megállapodást. A vitában a munkaadók és a szakszervezetek egyaránt a másik fél rosszhiszemű magatartására hoztak fel példákat a múltból. Ugyanakkor az állampolgár jogai is sérülnek, hiszen nem tud kalkulálni egy közszolgálati sztrájk következményeivel, nem tud felkészülni például munkahelyének alternatív módon való megközelítésére.
Ennél a problémakörnél, de másoknál is felmerült az az elvi kérdés, hogy a törvény hiányosságait még részletesebb szabályozással vagy a jogalkalmazás során, esetleg a szociális partnerek közötti egyeztetéssel kell-e orvosolni.
A vita résztvevői egyetértettek abban, hogy hazánkban nem alakult ki megfelelő „sztrájkkultúra”, a sztrájk a magyar társadalomban nem elfogadott érdekérvényesítési eszköz. Szakszervezeti vezetők részéről az is megfogalmazódott, hogy a menedzserréteg, de maga a társadalom is türelmetlen, ha a munkavállalók akut problémáikra ezen az úton keresnek megoldást. Sőt az a messze vezető vélemény is felvetődött, hogy a magyar társadalomból hiányzik a más ágazatok, érdekcsoportok problémái iránti szolidaritás. (Ide kapcsolódik, hogy a szolidaritási sztrájk fogalma sincs szabályozva a törvényben, igaz, nem is volt még ilyen megmozdulás.)
Ha a párbeszédnek megfelelő kultúrája lenne munkavállalói érdekképviseletek és munkál¬tatók között, akkor sztrájktörvényre nem is lenne szükség, mint ahogy néhány európai országban nincs is ilyen kódex.
Tekintve, hogy a vitában számos szakszervezeti vezető vett részt, nem véletlen, hogy nagy tetszést aratott az az – egyébként egy volt HR-vezető által megfogalmazott – vélemény, hogy az összes sztrájkügy menedzsmentproblémára vezethető vissza, ugyanis a menedzserek nem a megegyezés szándékával ülnek a tárgyalóasztalhoz, hanem mindenáron érvényesíteni kívánják erőfölényüket.
Végül is figyelembe véve a rendezetlennek minősíthető hazai munkaügyi kapcsolatokat, a többek szerint gyenge társadalmi kohéziót, a sztrájktörvény szükségességét a résztvevők érdemben nem kérdőjelezték meg. Abban viszont, hogy indokolt-e, időszerű-e módosítása, nem alakult ki egységes vélemény.
A mindvégig izgalmas és gondolatébresztő műhelybeszélgetés moderátora zárszavában igyekezett megtalálni a közös részt a divergáló véleményekben. Szerinte sem feltétlenül időszerű ma törvénymódosításban gondolkodni. Az viszont kétségtelen, hogy a sztrájkhoz kapcsolódó fogalmak, eljárások tisztázatlanok, sőt a szereplők a hatályos jogszabályokkal sincsenek tisztában, nem tudják a vitás helyzetekben megfelelően alkalmazni azokat. Ezért célszerű lenne, ha a szociális partnerek a fogalmi tisztázás igényével tárgyalóasztalhoz ülnének. Ezeken a megbeszéléseken azonban a partnereknek előítéletek nélkül, nagy türelemmel, a konszenzuskeresés igényével kell részt venniük.
Dr. Munkácsy Ferenc
az MKT Foglalkoztatási Szakosztályának elnöke