A Magyar Közgazdasági Társaság Közgazdász Életműdíját vehette át 70. születésnapja alkalmából Balázs Péter egyetemi tanár, volt külügyminiszter, az Európai Bizottság első magyar tagja, az MKT alelnöke a társaság és az Európai Bizottság magyarországi képviseletének közös konferenciáján, amelyet a magyar–EK társulási szerződés aláírásának 20. évfordulóján, december 16-án rendeztek Budapesten.
Napra pontosan 20 éve, 1991. december 16-án írták alá Brüsszelben a Magyar Köztársaság és az Európai Közösség, valamint annak 12 tagállama közötti, úgynevezett Európa-megállapodást. Ez a társulási szerződés fontos mérföldkő volt Magyarország európai integrációjának útján. Az évforduló kiváló alkalmat kínált a megemlékezésre, valamint arra is, hogy a konferencia előadói – többek között Kádár Béla, Palánkai Tibor és Török Ádám akadémikusok, valamint videóüzenetében Andor László, az Európai Bizottság tagja – áttekintsék az Európai Unió előtt álló legfontosabb kihívásokat.
A konferencián Kovács Árpádtól, a Magyar Közgazdasági Társaság elnökétől vehette át a társaság Közgazdász Életműdíját Balázs Péter egyetemi tanár, volt külügyminiszter, az Európai Bizottság első magyar tagja. A kitüntetéssel az MKT Elnöksége Balázs Péter nemzetközileg is kiemelkedő kutató munkáját; Magyarország európai integrációjához való kimagasló hozzájárulását; hazánk haladásáért nagykövetként, államtitkárként, majd külügyminiszterként végzett példamutató szolgálatát; az Európai Bizottság első magyar tagjaként kifejtett sikeres tevékenységét; több évtizedes oktatói pályafutását; valamint a Magyar Közgazdasági Társaság elnökségében végzett önzetlen munkáját ismerte el.
Balázs Péter a Közgazdász Életműdíj ötödik kitüntetettje: a díj alapítása, vagyis 2002 óta Nyers Rezső, valamint Kornai János, Erdős Tibor és Kádár Béla akadémikusok vehették át a Magyar Közgazdasági Társaság legrangosabb kitüntetését.