A rendezvény bevezető előadójaként Tóth Ákos, a Kecskeméti Főiskola docense ismertette a kultúra fogalmának eltérő értelmezéseit, bemutatta, hogy a statisztikai szervezetek milyen szempontok alapján készítik el a kulturális szektor foglalkoztatására vonatkozó adatbázisaikat, továbbá összehasonlítást adott az uniós tagállamok kulturális szektorainak foglalkoztatottsági adatairól, külön vizsgálva a poszt-szocialista országok és Nyugat-Európa más országai közötti hasonlóságokat és különbségeket.
Előadásában kitért az info-kommunikációs fejlődés szerepére és hatásaira, ezzel összefüggésben az Y és Z generációk munkához való viszonyulására, „a művész egyben vállalkozó is” szemlélet megerősödésére. Ismertette egyes világszervezeteknek a kultúrával kapcsolatos fontosabb deklarációit, mint például az ENSZ közgyűlésének a nyilatkozatát arról, hogy a kultúra szerepe meghatározó a 2015 utáni Fejlődési Tervben, valamint a Latin Amerikai és Karibi Államok Közösségének azt a deklarációját, amely a kultúrát a fejlődés kulcsfontosságú tényezőjeként határozta meg.
Ismertette az ún. koncentrikus körök modelljét, mely a kultúrát a következő négy területre osztotta:
•A kultúra magját képező hagyományos kreatív művészetek: irodalom, zene, képzőművészet, előadó művészet,
•Szűkebben értelmezett, úgynevezett kulturálismag-iparágak: filmipar, múzeumok, galériák, könyvtárak, fotográfia,
•Tágabban értelmezett kulturális iparágak: örökségvédelem, kiadóipar, média, zeneipar, televízió, rádió, video és számítógépjáték ipar,
•Kapcsolt iparágak: reklámipar, építészet, dizájn, divat.
Ezt követően összehasonlította az UNESCO és az Európai Unió kultúra iparát érintő statisztikai felosztási rendszerét. Elemzésében megkülönböztette a koordinált, valamint a liberális kultúrafinanszírozási szemléletet. A koordinált kultúrafinanszírozási szemléletet elsősorban a politikai és fiskális centralizáció, magas közvetlen GDP arányos állami támogatás, a felülről lefelé irányuló intézményi fejlődés, alacsonyfokú versenyszellem jellemzi. Az ún. liberális kultúrafinanszírozási szemléletet jellemzően a politikai és fiskális decentralizáció, alacsonyabb közvetlen GDP arányos állami támogatás, alulról felfelé irányuló intézményi fejlődés, a művészeti tanácsok, adókedvezmények, szponzoráció, magánszektor meghatározó szerepe, „a művész egyben vállalkozó” felfogás, továbbá a magasfokú versenyszellem jellemzi.
A foglalkoztatásra jellemző adatokat – az Eurostat adatai alapján – hosszabb távot felölelő, szerkesztett táblázatok alapján ismertette, majd bemutatta a foglalkoztatás egyes lényeges metszeteit (férfiak és nők aránya, kor és végzettség szerinti megoszlás). Kiemelte, az Európai Unióban a 2008. évi 5,5 millió főről 2014-re mintegy 6,3 millió főre bővült a foglalkoztatás, amely 14 százalékpontos növekedést jelent. A növekedésben kiugró szerepe van az ún. egyéb hivatásos, tudományos és technikai tevékenységeknek, a kreatív, művészeti és szórakoztatóiparnak, továbbá a programok és műsorszórás alágazatnak.
Véleménye szerint a kulturális szektorban alkalmazott foglalkoztatáspolitika megmutatja, hogy milyen kultúrafinanszírozási szemléletet alkalmaz egy ország. A liberális modellt működtető országok az uniós átlag felett foglalkoztatnak a kulturális szektorban. A legjobban a skandináv országok, a legrosszabbul a mediterrán országok teljesítenek. A poszt-szocialista országok a középmezőnyben találhatóak.
A rendezvény második előadója Herboly Domokos, a fővárosi Örkény Színház (a továbbiakban: Színház) gazdasági igazgatója ismertette a Színház megalakulásának történelmi előzményeit, jogállását, a fenntartóra (Fővárosi Önkormányzat) vonatkozó lényeges adatokat, a színház működésére vonatkozó fontosabb gazdasági adatokat.
Beszélt arról, hogy a hazai színházak működtetésének három legfontosabb forrása: a fenntartói támogatás, a jegybevétel, és a versenyszférában működő cégek társasági adójából történő „visszatérítés”. Említette a kiadási oldalt is, melynek egy része a művészek, továbbá a produkciók színrevitelével összefüggésben más munkakörben foglalkoztatott alkalmazottak (például díszletező, súgó, kellékes, hangosító, ruhatáros, jegyszedő) bérjellegű kiadásai, másik része a színház felújítási, karbantartási költségei és a napi működéssel kapcsolatos kiadások.
Az igazgató ismertette a közszolgáltatási szerződésben előírt elvárásokat: évente legalább 180 előadás, évente legalább két új bemutató, az előadások legalább háromnegyede saját produkció legyen, ezen túlmenően legalább 70%-os a kihasználtság. Beszélt az előadóművészeti törvényről (2008. évi XCIX. törvény az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól) és annak a művészet és a kultúra területén való jelentőségéről, valamint a foglalkoztatás egyes kérdéseiben visszatérően jelentkező nehézségekről (például a pihenőidő kiadásának problematikája különösen a főpróba hetében).
A rendezvényt konzultáció zárta, mely már nem csak a színházak működésével kapcsolatos gazdasági kérdéseket és a foglalkoztatást érintette, hanem kitért a kultúra filozófiai értelemben vett fogalmára, fontosságára, etikai megközelítésben is. A vitában észrevételt tett Kovács Géza, kérdést tett fel az előadókhoz Herczog László, a kultúrafilozófiai megközelítés oldaláról hozzászólt Bacsó Anna, a Kultúra-gazdaságtani Szakosztály titkára, továbbá Burik Mária.
Bagó József, a Belügyminisztérium szakmai tanácsadója, az MKT Munkaügyi Szakosztályának elnöke, a rendezvény moderátora összefoglalójában kiemelte, a kulturális szektor – bárhol is jelöljük ki a szektor valóságos, illetve statisztikai határát – gazdasági, társadalmi fontosságának növekedésével párhuzamosan indokolt a foglalkoztatási aspektus mélyrehatóbb vizsgálata is.
Az Európai Unióban a kulturális szektorban – a középfokú, vagy a felsőfokú végzettségűek arányával összevetve – kiemelkedően magas a más munkaerő-piaci dimenziókban sérülékenyebbnek tartott, alapfokú végzettségűek foglalkoztatási aránya. E csoport tagjai hazánkban az EU-átlagot is némileg meghaladó arányban dolgoznak a szektorban. A kor szerinti metszetben Magyarországon – egyes északi országokhoz (pl. Dánia, Észtország, Finnország, Hollandia) hasonlóan – viszonylag magas az ugyancsak sérülékeny csoportokba tartozó 65 éven felüliek szektoron belüli foglalkoztatási aránya, továbbá az 50-59 éves korosztály foglalkoztatási aránya is valamelyest az EU-átlag felett van.
A hazai színházi foglalkoztatás további stabilizálására lehet következtetni, amennyiben figyelembe vesszük, hogy – az elérhető adatok szerint Magyarországon – amíg például a múzeumok, kiállítóhelyek összességében még sajnos nem nyerték vissza a gazdasági válság előtti látogatói számot (az eredmény mintegy évi kétmillióval van alatta), a színházak 2014-ben elérték, sőt meghaladták a bűvösnek tartott hatmilliós éves nézői számot. Ez utóbbi növekedés nyilvánvalóan összefügg azzal is, hogy az utóbbi tíz év alatt megháromszorozódott a színjátszó helyek száma.
A szakosztályok tervezik, hogy a későbbiekben a kulturális szféra más közös dimenzióit is együttes ülésen vizsgálják majd.