A közelmúltban elindult a Növekedés.hu portál, amely kifejezetten azoknak a vezetőknek készül, akik érdekes gazdasági információkat szeretnének olvasni, s emellett kíváncsiak a legfontosabb hazai és nemzetközi gazdasági eseményekre, információkra egyaránt.

A portált – melynek együttműködő partnere a Magyar Közgazdasági Társaság – azoknak is érdemes felkeresniük, akik befektetni szeretnének, mert számos olyan nemzetközi céget mutatnak be az oldalon, amelyek növekedése az utóbbi időben kétszámjegyű volt, s elemzők szerint ez még csak a kezdet. Az oldalon Hasznos tippeket, ajánlásokat is találnak az érdeklődők a cégük fejlesztéséhez, forrásbevonásról, banki termékek összehasonlításáról éppúgy, mint pályázatokról vagy HR-kérdésekről.

Az oldal a www.novekedes.hu címen elérhető.