Sikeresen mutatkozott be önálló szekcióval az 56. Közgazdász-vándorgyűlésen a Magyar Közgazdasági Társaság legfiatalabb szakosztálya. Az idén tavasszal megalakult Európai Uniós Szakosztály félnapos programjában – Fazakas Szabolcs szakosztályi elnök vezetésével – Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós politikák kialakításáért és koordinációjáért felelős államtitkára az EU aktuális kérdéseiről, Szapáry György volt nagykövet, az MNB elnöki főtanácsadója a centripetális és a centrifugális erők európai uniós szintű összecsapásáról, Iván Gábor, az Európai Unió Tanácsa Általános Politikai Igazgatóságának igazgatója, a szakosztály alelnöke az EU új Többéves Pénzügyi Keretének aktualitásairól, Baranyay László, az Európai Beruházási Bank igazgatósági tagja, korábbi alelnöke pedig az EIB-nek az európai és a magyar gazdaság fejlődéséhez nyújtott hozzájárulásáról osztotta meg gondolatait a szép számú hallgatósággal.

Fontos fejlemény a szakosztály életében, hogy a szakosztályi titkári feladatok ellátására sikerült megnyerni Juhász Imrét, Magyarország Berlini Nagykövetségének korábbi külgazdasági szakdiplomatáját – aki nem mellesleg több mint két évtizede éve tagja a Magyar Közgazdasági Társaságnak! Juhász Imre diplomáciai, kereskedelempolitikai, külgazdasági tapasztalatai nagyban hozzájárulhatnak majd a szakosztály szakmai programkínálatának további bővítéséhez.

Az MKT Európai Uniós Szakosztálya már készül a következő szakmai rendezvényére, amelynek keretében – október elején – Balás Peter, az Európai Bizottság Kereskedelmi Főigazgatóságának korábbi főigazgató-helyettese ad majd áttekintést az EU vám- és kereskedelempolitikájának aktuális kérdéseiről. Az ülés pontos helyszínéről és időpontjáról hamarosan tájékoztatjuk a szakosztály tagjait.