A magyar és a nemzetközi labdarúgás helyzetéről szervezett szakmai fórumot a Magyar Közgazdasági Társaság Sportközgazdasági Szakosztálya 2018. december 5-én a Testnevelési Egyetemen.

A rendezvényen Muszbek Mihály, a Testnevelési Egyetem tanára A magyar profi labdarúgás helyzete a világ futballszínpadán címmel tartott előadást. A magyar futball válogatott kijutási esélylatolgatásán túl, kiemelte, hogy az utánpótlás eredményességi mutatói szoros összefüggésben állnak a felnőtt korosztály eredményességi mutatóival. Az utánpótlás eredményességén azonban még van bőven mit javítani, jelenleg a válogatott játékosokat a legjobb három akadémia adja, a többi semmit, fontos lenne a támogatást az eredményességhez kötni. Elmondása szerint a magyar nézőszám nagyságrendje nem rossz a környező országokhoz viszonyítva, a válogatott meccsek egész magas nézőszámmal zajlanak, de a stadionok túl nagyok, 17 százalékos a kihasználtságuk, a jegyeladás marketingstratégiáján pedig alapos változtatás szükségeltetik.

Asztalos László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára A sport pénzügypolitikájáról beszélt előadásában. Kiemelte, hogy a mai sport a nemzeti egység és egyenrangúság/felsőbbrendűség illúziójának legnépszerűbb alkotója és összetartója, vagyis a sport jóval több mint sport. Elmondta, hogy a futball globális iparág lett, jelenleg a sportág extenzív növekedési szakaszban van. Véleménye szerint jelenleg a labdarúgás elmarad a többi sportágtól, nem XXI. századi, unalmas, csupán alibi-foci, szükség lenne a szabályok felülvizsgálására. Számításai alapján, ha Magyarország jó focit szeretne csinálni, az a magyar GDP 35 százalékába kerülne, ami egyértelműen nem érné meg. A reális kitűzhető cél a jó, közepes magyar futball. Ehhez természetesen elengedhetetlen a pénzügyi fegyelem.

A két izgalmas előadást hosszas beszélgetés követte a résztvevők között. Igény merült fel a további párbeszédre, így a szakosztály tervei között szerepel, hogy 2019-ben is szervez hasonló témában konferenciát.

Kapcsolódó dokumentumok:
Asztalos László diái (pdf)