A digitalizáció hatása a kereskedelem fejlődésére – ezzel a címmel tart online előadást a Magyar Közgazdasági Társaság Kereskedelmi Szakosztályának meghívására Kozák Tamás, a Budapest Gazdasági Egyetem tanszékvezető főiskolai docense 2020. szeptember 17-én, csütörtökön 10 órától a Microsoft Teams alkalmazásban. A rendezvény a Kereskedelmi Szakosztály online tisztújító ülése is egyben.
A rendezvényen – a szakmai előadás mellett – a szakosztály leköszönő elnöksége áttekinti az elmúlt időszak szakosztályi munkáját, az új elnökség pedig tájékoztatást ad a tagoknak a következő időszak lehetőségeiről, szakosztály terveiről is. A vírushelyzetre tekintettel az ülést online módon, a Microsoft Teams alkalmazásban szervezi meg a szakosztály.
A tisztújítás során a szakosztály tagjai közül azok szavazhatnak, akik a 2019. vagy 2020. évi tagdíjukat befizették. A szakosztályi tisztújítással kapcsolatos további információkat – így a rendezvény internetes linkjét és a szakosztályi elnökségi tagságra jelöltek névsorát – e-mailen küldik el a szervezők a rendezvényre regisztráló, szavazásra jogosult szakosztályi tagoknak.
A szervezők kérik, hogy aki részt kíván venni az online szakosztályi ülésen és szavazni kíván a tisztújításon, a részvételi szándékát legkésőbb szeptember 14-én, hétfőn délig jelezze az mkt.kereskedelem@gmail.com e-mail-címen.