Fejlesztéspolitika, társadalomgazdaság: tisztújítások

Újabb három évre Baráth Etele volt Európa-ügyi minisztert, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság korábbi tagját, az MKT elnökségi tagját választotta elnökévé egyhangú szavazással a Magyar Közgazdasági Társaság Fejlesztéspolitikai Szakosztálya csütörtökön.

A szakosztály a pandémia miatt online módon tartotta meg tisztújítását, ahol a szavazó tagok a szakosztály alelnökeivé választották Essősy Zsombort, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatóját és Heil Pétert, az Európai Parlament fejlesztéspolitikai szakértőjét, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség korábbi alelnökét, a szakosztály eddigi titkárát. A tagok úgy döntöttek, hogy a Fejlesztéspolitikai Szakosztály titkári tisztét a következő három évben Szebeni Dávid, az Enrawell Consulting Kft. stratégiai igazgatója, alapítója töltse be. Az MKT Fejlesztéspolitikai Szakosztályának további elnökségi tagjai Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgazója és Szatmári Péter, a Kodolányi János Egyetem tudományos és fejlesztési rektorhelyettese lettek.

Ugyancsak online módon tartotta meg tisztújítását a napokban az MKT Társadalomgazdasági Szakosztálya is. Itt a szavazó tagok egyhangúlag úgy döntöttek, hogy a szakosztály elnöki tisztét a következő három évben is Vass Csaba habilitált társadalomtudós, médiakutató, filozófus töltse be. A tagok döntése értelmében a szakosztály alelnökei Bogár László egyetemi docens; Szegő Szilvia Mária egyetemi docens és Somogyi Ferenc egyetemi docens lettek. A szakosztályi titkári feladatokat újabb három évre Szalay Zsuzsanna egyetemi adjunktus töltheti be. A szavazó tagok támogatták, hogy az MKT Társadalomgazdasági Szakosztályának további elnökségi tagjai Asztalos László György egyetemi magántanár, az Állami Biztosításfelügyelet volt vezetője; Gábor József ny. közigazgatási államtitkár; Varga István mérnök, az MNB Felügyelőbizottságának egykori tagja és Várhelyi Krisztina egészségügyi menedzser szakközgazdász legyenek.

Mindkét szakosztály megújult elnökségének gratulálunk, munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánunk!

HÍREK ARCHÍVUM

ESEMÉNYEK ARCHÍVUM