Az autóipar milliárdos bukásaitól a mesterséges intelligencia jogi szabályozásáig — a Magyar Közgazdasági Társaság szakosztályi rendezvényén három vezérigazgató mutatta be az innováció árnyoldalait.
Az innováció általában ünnepelt fogalom: a vállalatoktól elvárjuk, az állam támogatja, a sikermutatók között számon tartjuk. A Magyar Közgazdasági Társaság Innovációs Szakosztályának legutóbbi rendezvényén azonban egy szokatlan kérdés állt a középpontban: vajon minden innováció valóban jó-e, és kinek teremt értéket? Csath Magdolna bevezető gondolatai után három iparági vezető — Svéhlik Csaba autóipari szakértő, Ilcsik Csaba (Waterscope Zrt. vezérigazgatója) és Simon Attila (Herendi Porcelán Manufaktúra Zrt. vezérigazgatója) — osztotta meg tapasztalatait a hasznos és káros innovációk határmezsgyéjéről.
Az autóipar: ahol milliárdok mennek a kukába
Svéhlik Csaba, az Európa-díjas autókonstruktőr és MTA-kutatói kitüntetett szakember lenyűgöző adatokkal indított: az autóipar éves árbevétele globálisan 3000 milliárd dollárt tesz ki, és az EU K+F-kiadásainak 34 százalékát — 84,6 milliárd eurót — éppen ez az ágazat emészti fel, messze megelőzve a gyógyszeripart. Viszonyításképpen: Magyarország teljes éves GDP-je mintegy 250 milliárd dollár.
Mindez azonban nem jelent garanciát a sikerre. Az előadó számos látványos piaci kudarcot sorakoztatott fel: a Renault Vel Satis 1,2 milliárd eurós veszteséget termelt, az Audi A2 1,33 milliárdot, a Fiat Stilo több mint 2 milliárdot bukott. A rekordot a Smart ForTwo tartja — a Mercedes erre a modellre 3,35 milliárd eurót égetett el. Nem megfelelő piacismeret, félreolvasott fogyasztói igények — ezek a legsúlyosabb innovációs hibák — összegezte Svéhlik.
Külön fejezetet szentelt a politikavezérelt innovációk kockázatainak. A 2035-ös teljes elektromos átállás uniós előírása — véleménye szerint — egy felkészületlen szektort kényszerít gyors irányváltásra. Az akkumulátorgyártáshoz szükséges ritka földfémek (lítium, kobalt) készleteit Kína egyre nagyobb arányban uralja, a bányászat pedig súlyos ökológiai és humanitárius következményekkel jár: Dél-Amerikában egész őslakos-telepeket tesznek a földdel teszik egyenlővé a lítiumkitermelés érdekében. Ráadásul az akkumulátorok újrahasznosítása megoldatlan, és maga a szakma sem tekinti ezt a technológiát végleges megoldásnak.
A környezeti szektor paradoxonjai: amikor az innováció önmagát számolta fel
Ilcsik Csaba, a víz- és szennyvízkezeléssel, energiafelhasználással foglalkozó Waterscope Zrt. vezérigazgatója egy frappáns hasonlattal vezette fel mondandóját: Azért kell fék az autóra, hogy gyorsabban tudjunk menni. A környezetvédelem pontosan ilyen fék — segít, hogy ügyesebbek és jobbak legyünk.
Az előadó a fenntarthatóság körüli üres szólamokra is kritikusan tekintett. Rámutatott, hogy a napelemes energiatermelés bővítése önmagában nem tesz hatékonyabbá — az eszközök ugyanannyi energiát fogyasztanak, csak most zöld forrásból. A napelemek előállítása ráadásul komoly vízigényű, nehezen visszabonthatók, és a hálózatot túlterhelik: húsvéti hosszú hétvégéken a termelési leállások és az otthoni fogyasztás visszaesése miatt már-már blackout fenyeget — ahogyan tavaly nyáron Spanyolországban meg is történt.
Ilcsik Csaba éles képet festett az innováció befogadóképességének korlátairól is. Egy vízmű nem innovátorokat foglalkoztat — az innovációkat el kell adni, de ehhez előbb meg kell tanítani a felhasználót az innováció által kínált lehetőségekre. Filozofikus zárógondolata szerint: bármilyen fejlett automatizációt és mesterséges intelligenciát építünk is ki, a végén mindig szükség lesz azokra az emberekre, akik a két kezükkel elvégzik a munkát.
Jog és mesterséges intelligencia: ki felel, ha az algoritmus dönt?
Simon Attila, a Herendi Porcelán Manufaktúra vezérigazgatója és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke jogi szemszögből közelítette meg a mesterséges intelligencia kihívásait. Gondolatébresztő analógiával élt: ha egy nálunknál intelligensebb lény (egy MI-rendszer) bizonyos dolgokat nem oszt meg velünk — ahogyan mi sem osztunk meg minden döntést a háziállatunkkal –, az komoly veszélyeket rejt.
Az önvezető autók felelősségi kérdése (baleset esetén ki felel: a gyártó, a szoftver fejlesztője, a forgalmazó?), az arcfelismerő rendszerek és a magánélet ütközése, a banki hitelbírálatba épített algoritmusok diszkriminációs kockázata — mind olyan területek, amelyekre a jogrendszernek még nem született kielégítő válasza.
Az Európai Unió AI-rendelete négy kockázati kategóriát állapít meg (minimális, korlátozott, magas és elfogadhatatlan kockázat), és olyan elveket rögzít, mint az átláthatóság, a megkülönböztetés-tilalom és az emberi felügyelet megőrzése. Simon Attila szerint azonban ezek egyelőre csak elvek — a ténylegesen alkalmazható jogi normák megalkotása még előttünk áll, és ehhez széles társadalmi konszenzusra van szükség.
ESG, versenyhátrány és a minőség mint hosszú távú stratégia
A vita egyik legelénkebb szakasza az ESG-szabályozás körül bontakozott ki. Mindhárom előadó egyetértett abban, hogy az uniós fenntarthatósági követelmények jelenleg versenyhátrányt jelentenek az európai cégeknek Kínával és az USA-val szemben, ahol ezeket az adminisztratív terheket nem ismerik. Ilcsik Csaba rámutatott: Ázsiában a talajvíz szintje 50 méterrel süllyedt az elmúlt húsz évben, mert a vállalatok kötöttségek nélkül merítenek.
Ugyanakkor a vitában megszólalók optimistán tekintettek a minőség hosszú távú versenyerejére. Az európai fogyasztók — különösen az élelmiszeripari és ipari szegmensekben — egyre inkább hajlandók magasabb árat fizetni az igazolt minőségért. Jellemző példa: Kínában is az európai termékeket vásárolják azok, akiknek arra lehetőségük van. A fejlett országokban tapasztalható tudásalapú gazdasági átállás szintén az európai innováció és képzettség irányába mutat.
Összegzés
A rendezvény alapüzenete nem az innováció elutasítása volt, hanem annak kritikus szemlélete. Ahogyan Csath Magdolna összefoglalta: az innováció önmagában nem garantál egyértelműen pozitív következményeket — ehhez etikai megfontolások, valós piaci igény és hosszú távú társadalmi értékteremtés is szükséges. A sikertelen innovációk és a rossz döntések hozzátartoznak a folyamathoz — de a cél az, hogy ezeket tudatosan csökkentsük, és ne a természetet, a társadalmat vagy a munkavállalók motivációját áldozzuk fel értük.
Az összefoglaló az stt.ai és a claude.ai mesterségesintelligencia-alkalmazások segítségével készült.