HÍREK
Bihall Tamás maradt az elnök Miskolcon
Újabb három évre Bihall Tamást, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét választotta elnökévé a Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezete. Az online tisztújítás során a szavazó tagok az MKT Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének...
Egymillió új munkahely? Szakmai összefoglaló
Az egymillió új munkahely vállalás dilemmái - ezzel a címmel szervezett szakmai rendezvényt a MunkaügyiSzemle.hu folyóirattal együttműködve a Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztálya 2026. március 5-én. A rendezvény előadói: László Gyula, a Pécsi...
Gyulai diák győzelmével zárult a Közgazdasági Diákolimpia
Nacsa Domán, a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium diákja nyerte a Közgazdasági Diákolimpia 2026-os versenyét március 26-án, csütörtökön a Budapesti Corvinus Egyetemen. A középiskolásoknak szóló nemzetközi megmérettetés hazai döntőjében 8 település 16 iskolájának 26 diákja...
Elhunyt Csató Mária
Hosszan tartó betegség után, életének 73. évében elhunyt Csató Mária tagtársunk, az MKT Nemzetközi Gazdaság Szakosztályának elnökségi tagja. Csató Mária a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (MKKE) 1978-ban szerezte meg diplomáját, 1984-ben pedig egyetemi...
Kitüntetettjeink a nemzeti ünnepen
A nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Közgazdasági Társaság több tisztségviselője is magas állami kitüntetést vehetett át. A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült Szatmári Péter, a Milton Friedman Egyetem általános és fejlesztési rektorhelyettese,...
Löblin Jánostól búcsúzunk
Életének hetvenötödik esztendejében váratlan hirtelenséggel elhunyt Löblin János tagtársunk, az MKT Nemzetközi Gazdaság szakosztályának elnökségi tagja. Szakmai pályafutását a Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után a Magyar Nemzeti Bank Ipargazdasági Főosztályán...
Továbbra is Csáfor Hajnalka az elnök Egerben
Újabb három évre Csáfor Hajnalkát, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem rektorhelyettesét választotta elnökévé a Magyar Közgazdasági Társaság Heves Megyei Szervezete. A szervezet titkári tisztét Gyurkó Ádám, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem adjunktusa veszi át...
Új elnökség az MKT IB-ben
Megtartotta tisztújítását a Magyar Közgazdasági Társaság Ifjúsági Bizottsága (MKT IB). Az új elnökségben az ország több egyetemének hallgatói is szerepet kapnak. Az MKT IB elnökévé ismét Lengyel Ádámot, a Budapesti Corvinus Egyetem pénzügy mesterszakos hallgatóját, a...
Humán tőke az EU-ban – szakmai összefoglaló
Humán tőke az Európai Unióban - ezzel a címmel szervezett online konferenciát a Magyar Közgazdasági Társasági Munkaügyi Szakosztálya 2026. február 5-én, csütörtökön. A rendezvény bevezető előadását Ábel István, a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem Pénzügyi és...
Idén is köszönettel fogadjuk az egyszázalékokat!
Személyi jövedelemadót fizető magánszemélyként az idén is dönthet úgy, hogy a megfizetett adójának 1%-át felajánlja egy civil szervezetnek, további 1%-át pedig valamely egyháznak vagy a Nemzeti Tehetség Programnak. Ha teheti, kérjük, ajánlja föl a Magyar Közgazdasági...

