Egy sikeres közgazdász-vándorgyűléssel, csaknem száz szakmai rendezvénnyel és új irodába költözéssel igazán mozgalmas évet tudhat maga mögött az idén 130 éves Magyar Közgazdasági Társaság.
Három plenáris üléssel, összesen 22 szekcióval, 130 előadóval és izgalmas, érdemi vitákkal teli, emlékezetes közgazdász-vándorgyűlés van mögöttünk. Olyan konferencia volt a nyíregyházi 62. Közgazdász-vándorgyűlés, ahol a vitákban építő gondolatok hangzottak el. Ezeket a gondolatokat, javaslatokat december elején az MKT Elnöksége eljuttatta a gazdaságpolitika döntéshozóinak: a miniszterelnöknek, a jegybankelnöknek és a kormány gazdasági kérdésekben érintett minisztereinek.
A vándorgyűlésen felül volt októberben egy sikeres FIKOT-unk (Fiatal Közgazdászok Országos Találkozója), amely ugyancsak egy nagy hagyományú rendezvénye az MKT-nak, ebből már a negyvenegyediket tartottuk Debrecenben. Emellett a cseh és a román Költségvetési Tanácsok elnökeinek a részvételével különlegesre sikerült a Költségvetési Tanáccsal közös, idei konferenciánk. Az év első felében egy több mint 20 részes konferenciasorozattal értékeltük hazánk uniós tagságának elmúlt két évtizedét. Ma már szintén hagyomány már a Közgazdasági Diákolimpia, amelyet hatodik alkalommal rendeztünk meg, és amelynek a nemzetközi döntőjében, a görögországi Olümpiában az eddigi legjobb eredményt érte el az aranyérmet érő kilencedik hellyel egy magyar középiskolás diák.
E nagyrendezvényeken felül csaknem száz szakmai rendezvénnyel szolgálta ebben az évben is a tagjait és a gazdaság ügyei iránt érdeklődőket a Magyar Közgazdasági Társaság. Csak néhány érdekes szám: az MKT YouTube-csatornájára 102 konferenciavideó került fel idén, a podcastjaink 87 hanganyaggal gazdagodtak 2024-ben. A legnézettebb videóink a vándorgyűlés nyitó plenáris ülése Matolcsy György jegybankelnökkel, Varga Mihály pénzügyminiszter vándorgyűlési előadása, valamint a pedagógushiány fenntartható megoldásáról szóló panelünk volt – és érdekességképpen alelnökünk, Bod Péter Ákos októberi egri előadása, amely önmagában 10 és félezres nézettséget produkált az MKT YouTube-csatornáján. A YouTube-on egyébként 54 ezerszer nézték meg idén az MKT videóit. Emellett ott vagyunk a Spotify-on, az Apple Podcasts-on, a Facebookon, a LinkedIn-en – javasoljuk tagjainknak és az érdeklődőknek, hogy kövessék be ezeken a platformokon az MKT-t!
A taglétszámunk alakulása bizonyos tekintetben jó fokmérője a tevékenységünknek. 2024-ben csaknem 270 új MKT-tagot köszönthettünk, köztük például a Költségvetési Tanács új elnökét, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet igazgatóhelyettesét, a területfejlesztésért felelős államtitkárt vagy éppen a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkárát. Velük együtt mintegy 3 és félezer tagja van ma már a Magyar Közgazdasági Társaságnak. Újdonság a Felsőoktatási és Továbbképzési Szakosztályunk, amely néhány hete alakult, és már a 29. tematikus szakosztálya az egyesületünknek.
Jelenleg 16 vármegyében működik területi szervezete az MKT-nak. Az elmúlt években vidéken ott tud igazán erős lenni a társaság, ahol van gazdasági felsőoktatás, és ahol az egyetem vagy a közgazdaság-tudományi kar vezetése elkötelezett az MKT ügye iránt. Ezért is kezdtünk szorosabb együttműködést kiépíteni, együttműködési megállapodásokat kötni az egyetemekkel. Először a Magyar Rektori Konferenciával, aztán Egerben az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel, majd néhány hónapja a Budapesti Metropolitan Egyetemmel is. Ezeknek a megállapodásoknak mostanra már kézzelfogható eredménye is van, sikeres közös konferenciák, előadások formájában. És további együttműködési megállapodások előkészítése zajlik az ELTÉ-vel, a Nyíregyházi Egyetemmel, de elindítottuk a kapcsolatfelvételt e tekintetben a Pannon Egyetemmel és a Miskolci Egyetemmel is. Ezzel párhuzamosan az MKT ifjúsági szervezetei is élénkülnek. Debrecenben és Zalaegerszegen hagyományosan erős az ifjúsági csapat, Egerben egy éve újjáalakult és azóta is nagyon aktív, Szegeden pedig mostanság erősödik az ifjúsági bizottságunk.
Az év fontos változása volt, hogy csaknem egy évtized után mondott búcsút az MKT az Eiffel Palace Irodaháznak, ahol a közösségi terünk sok emlékezetes szakosztályi ülésnek és kerekasztal-beszélgetésnek lehetett helyszíne az elmúlt években. Az MKT új otthona mostantól az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara B épületében található, ugyancsak az V. kerületben, a Kálvin tér közvetlen közelében, a Kecskeméti u. 10–12. szám alatt, ahol a társaság irodái mellett kialakítottunk egy közösségi teret is, ahová a jövő év elejétől szeretettel várjuk a tagjainkat és az érdeklődőket egy-egy előadásra, kerekasztal-beszélgetésre.
Összességében az MKT legalább olyan aktív és rendezvényekben gazdag évre készül 2025-ben, mint amilyen a 2024-es volt. Ezek közül is talán a legfontosabb információ az, hogy szeptember 4-én és 5-én Veszprémben, a Pannon Egyetemen tartja meg a 63. Közgazdász-vándorgyűlést a Magyar Közgazdasági Társaság.
Kapcsolódó dokumentum:
Az MKT 2024-es rendezvényleltára, az egyes konferenciák, előadások, kerekasztal-beszélgetések YouTube- és podcast-linkjeivel (pdf)