A sikeres kockázatvállalás keretei a Szerencsejáték Zrt.-nél – vállalati kockázatkezelési esettanulmány bemutatása. Ezzel a címmel szervezi meg következő klubdélutánját az MKT Felelős Vállalatirányítási Szakosztálya 2013. június 13-án, csütörtökön 15 órától a Budapesti Gazdasági Főiskola közösségi terében (1055 Budapest, Bihari János utca). A rendezvény előadói: Rácz László vezető minőségirányítási menedzser (Szerencsejáték Zrt.) és Horváth Gergely Krisztián IT-biztonsági menedzser (Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.).

Az ismertetendő esettanulmány az MNV Zrt. kezdeményezésére a magyar állami tulajdonban lévő társaságok irányítási és kockázatkezelési gyakorlatainak fejlesztése céljából készült, az MNV vezetése által 2013-ban indított “Felelős vállalatirányítás az állami vagyonkezelésben” elnevezésű program keretében. Az Európai Bizottság által támogatott, a Budapesti Gazdasági Főiskola vezetésével és Ivanyos János szakmai koordinációjával 2013. február végével lezárult BPM-GOSPEL nemzetközi képzési projekt eredményeit felhasználva, a Szerencsejáték Zrt. legjobb vállalatirányítási gyakorlatain keresztül ismerhetik meg a résztvevők az integrált megfelelés-irányítási forgatókönyvek vállalati kockázatkezelésben való alkalmazásának lehetőségeit.

A rendezvényen a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációt igényel. Jelentkezni a  http://trustedbusiness20130613.eventbrite.com/# honlapon lehet.