Hitelesek-e a hitelesítők? Lehetséges-e az eladósodás az „elhitelesítés”, a hitelezés „elhiteltelenedése” nélkül? Ezzel a címmel tart előadást a Magyar Közgazdasági Társaság Kultúra-gazdasági Szakosztályának meghívására Szegő Szilvia nyugalmazott egyetemi oktató, az NKE doktori iskolájának megbízott tanára, az MKT Társadalomgazdasági szakosztály alelnöke 2018. január 26-án, pénteken 16 órától a FUGA Budapesti Építészeti Központban (Budapest V. kerület, Petőfi Sándor út 5.). A rendezvény moderátora Veres Pál ny. egyetemi docens, az MKT Kultúra-gazdasági Szakosztályának tanácsadója.

Szegő Szilvia előzetes problémafelvetése:
A devizahitelezés kapcsán az éles viták – joggal – a pénzügyi veszteségek viselőiről, annak „elosztásáról” szóltak. Azonban a minket ért legnagyobb veszteségről nem beszéltünk. Arról, hogy ez a válság alaposan megrendítette hitünket a hitelben, és leginkább a hitelezési eljárás hitelességében.
Az előadásban a pénzt a hitel hitelesítésének kérdéskörében helyezem el. Ebben a megközelítésben – erős leegyszerűsítéssel – a pénz közhiteles közadósság. Az angol nemzeti valuta kibocsátója az Angol Nemzeti Bank a bankjegyen jelzi, hogy a kibocsátott pénz az ő adóssága. „I promise to pay on the bearer on demand the sum of 10 pounds” Ez egy közhiteles adósság elismervény. Ezek után csak az a kérdés, hogyan történik meg az adósság rendezése. Ugyanis a fenti elismervény „csupán” azt nem tartalmazza, hogy az adós milyen paraméterekkel adós: vagyis kinek, mikor, hol és hogyan kell fizetnie. Csak egy bizonyos: a megfizetés valakinek, valamikor valahol, valahogyan megtörténik. Megtörténik, vagyis ez „Durkheim módjára”: társadalmi tény. A kérdés ezek után az, hogyan lehet ilyen meghatározatlan módon adósságot hitelesen vállalni? A válasz erre (leegyszerűsítve): úgy, hogy a pénzben rejlő adósság hitelessége nem szorul bizonyításra. Az evidencia. Vagyis a közgazdaságtan által hirdetett racionalitással szemben a pénz létrejötte nem alapulhat a racionalitás eszményén. Mondhatnánk úgy is, hogy az Angol Nemzeti Bank adóssága „eredendő” adósság. De honnan ered az „eredendő” adósság, az miért másfajta adósság, mint amivel a mindennapi életben szembesülünk? Az előadásban erre a kérdésre térek ki.
Mindezzel csak jelezni kívántam előadásom alapállását „pénz dolgában”. Szerintem ugyanis a pénz sokkal bonyolultabb társadalmi-kulturális termék annál, hogy a hagyományos gazdasági eszköztárral léte és működési módja megfejthető lenne. Véleményem szerint a pénz társadalom-kulturális közjószág. A pénz közjószág voltát az is bizonyítja, hogy pénzügyi válságok idején az is evidencia, hogy a pénzt – a társadalom gazdaságkultúrát védendő – a mindenkori együttműködési módoknak megfelelőn menteni kell. Ezek után értelmezhető az Angol Nemzeti Bank adóssága is. Az közhiteles közadósság. Nem szorul bizonyításra, hogy annak javát és terhét is vállalnia kell a „köznek”. A pénz közadósság minőségével szembesültünk a deviza adósságválság idején. A magán deviza adósság nem maradt magán adósságválság. Az magyar pénzválsággá, a mindennapi élet pénzügyi biztonságának válságává terebélyesedett ki.
A pénz közhitelesítése a történelem során számos formát öltött. A pénz hitelesítésének jelenlegi válsága mutatkozik meg abban, hogy a hitelesítés pótszerei váltak uralkodóvá. A GDP növekedése, a pénzügyi befektetések áremelkedése – bár jórészt virtuális – nagy hatékonysággal képes elrejteni a mértékadó gondolkodás elől a mértéktelen eladósodást, vagy ami az érem másik oldala, az elhitelesítést, azt, hogy a pénz „elszáll”.
A pénz hitelesítésének súlyosbodó problémáira a mégoly bravúros rendszer, mint a kriptovaluta sem ad megfelelő választ. Az igazi veszélyt abban látom, hogy a mindennapok embere egyre inkább bevonódik ebbe a virtuális világba, kulturális értékrendje alkalmazkodik a virtuális növekedés értékrendjéhez, lemond természetes értékeiről és a kriptovalutákkal egyfajta „kriptoemberré” válik.