Irodalom és gazdaság (avagy: Bárczi Benő, fénysorompó, brókerház) – ezzel a címmel tart előadást a Magyar Közgazdasági Társaság Kultúra-gazdaságtani Szakosztályának meghívására Nemes Ilona filozófus 2015. október 9-én, pénteken 16 órától a FUGA Budapesti Építészeti Központ (Budapest, Petőfi Sándor utca 5.) előadótermében. A rendezvény moderátora Magyari-Beck István, a Budapesti Corvinus Egyetem Professzor Emeritusa, a szakosztály elnöke.
Gyakori kérdésfeltevés: mit adhat a gazdaság a művészeteknek, netán az irodalomnak. Rejtett feltételezés van az ilyesfajta gondolkodásban. Eszerint a gazdaság – röviden: az anyagi javakkal való gazdálkodás mikéntje – minden dolog fundamentuma. (Már itt megjegyezhetjük, hogy óvatosan az „alap” fogalmával: ki az, aki egy épülő ház alapjába beköltözne, avagy társaságban szívesen mutatkozna egy csontvázzal). Rengeteg különböző elmélet született már a gazdaságra alapozó kultúrafelfogás jegyében, ám be kell látnunk, hogy dolgaink folyásán ezek vajmi keveset változtattak. Már ez elég ok arra, hogy a gazdaság és kultúra viszonyára másképp is kérdezzünk. Például fordítva: mit adhat a művészet (benne az irodalom) az élet más területeinek, köztük a gazdaságnak. Aki erre nem legyint (legyintők számosan vannak, a büszke tudatlanságot ne tévesszük szem elől), az többnyire tiszteletreméltó közhelyekkel hozakodik elő: hát, persze, általános műveltség, morális útmutatás, nyelvi, stiláris csiszoltság, stb. Erre ugye a gazdasági szakembereknek is szükségük van. Kár lenne ezekre a véleményekre nem figyelni, nemcsak azért, mert gyakoriak, hanem főként azért, mert más közös vonásuk is van. Mindegyikükben benne rejlik, hogy művészettel, irodalommal foglalkozni luxus. (Olvasok, ha van időm; fiatalember meg tud maga élni a verseiből? stb.) El kell ismernünk az ilyesfajta felfogás életszerűségét, ám kár lenne figyelmen kívül hagyni más összetevőket: az ősi munkadalok tanulságait például. Ezek a dalok ugyanannyira szükségesek voltak a munkavégzőknek, mint a kezdetleges gépeik (ld. Gellért püspök legendája). Nemcsak kondicionálták a munkavégzőt, hanem adták – tükrözték – szervezték a munkavégzés ritmusát is.
A hagyományos vitakultúrában erre kész lehet az ellenvetés: persze így lehetett az a régi időben, a kezdetleges eszközök korában. De a mai bonyolult szerkezetek, a rohanó életvitel (ld. Közhelyszótár) idején nincs már sem szükség, sem lehetőség munkadalokra.
Minden vélemény értékes ugyan, de nem azonos értékű. Lehetséges, hogy a fenti vélekedés csupán szokásos „mamárságaink„ egyike, s mint ilyen, kinőhető.
Erre tesz kísérletet az előadás.
Közelebbről: felteszi a kérdést (és lehetőségeihez képest meg is válaszolja), hogy napjainkban mennyire lehet munkadallá, mondjuk egy Arany-ballada. Elővesszük a Tetemre-hívást, lefújjuk róla a tiszteletteljes unalom porát és TAT értelmezéstechnikával megnézzük hogyan és mire „használható” a fénysorompók és brókerházak világában.